Vajon elképzelhető, hogy létezik egy világnézetileg semleges és mindenki által elfogadott lelkiismereti és erkölcsi mérce? Egyáltalán: az erkölcs tanítható vagy az egyéni példamutatás a legfontosabb? Az erkölcs koronként változik vagy létezik egy örök erkölcsi mérce? Ezekre a kérdésekre kapunk választ közvetve Eric OsbornErkölcsi minták az ókeresztény gondolkodásban című könyvében. Bár a könyv nyelvezete sokszor nehézkes és tele van tűzdelve az egyházatyák műveiből vett idézetekkel, rendkívül informatív és tekintélyes tudásanyagot ad át. A komplikációk leküzdése után igazán értékes gondolatokhoz jutunk, és láthatjuk, hogy az ókeresztény kor erkölcsi perspektívái még ma is érvényesnek tekinthetők, amiért érdemes kezünkbe venni ezt a könyvet.

A könyv írója csupán felvázolja a szerzők által képviselt nézeteket, ám magára hagyja olvasóját annak a kérdésnek a megválaszolásában, hogy milyen életet is szeretne élni. A mű négy egyházatya – Alexandriai Kelemen, Nagy Szent Baszileiosz, Aranyszájú Szent János és Szent Ágoston – erkölcsteológiáját vizsgálja meg négy etikai „minta” – igazságosság, tanítványság, hit/szabadság és a szeretet – példáján keresztül. Az egyes szerzők eltérnek abban, hogy miként jelenítik meg ezeket a mintákat, de vannak közös vonásaik is. Nem csak időben ölel fel nagy intervallumot a könyv, mintegy négy évszázadot, hanem földrajzilag is széles spektrumban mozog. A sokszínű szerzői gárdának köszönhetően változatos földrajzi tájakat járhatunk körbeAlexandrián, Kis-Ázsián át egészen Konstantinápolyig és Észak-Afrikáig, ezáltal is szélesebb ismereteket kapunk a különböző területek etikai perspektívájáról. A könyvben vizsgált személyek eltérő időszakokban, más megközelítéssel, és különféle stílusban fordultak az egyes témákhoz, mégis mindegyikük esetében alapként és háttérként szolgált az Újszövetség. Emellett a platonikus, az arisztotelészi, és a sztoikus etika néhány speciális vonását is megtalálhatjuk az ókeresztény etikában.

Az erkölcsteológia tudományos igénnyel fellépve igyekszik a keresztény élet problémáira válaszokat adni. Mindezt bibliai alapokra helyezve teszi, úgy, hogy Isten szavát állítja a középpontba. Ez a tudományág az embereknek próbál segíteni abban, hogy ráleljenek a helyes útra és közelebb kerüljenek a boldogság megtalálásához. Emellett kísérletet tesz arra, hogy az Isten által előírt kötelességeket összhangba hozza az ember erkölcsi tetteivel. Ez adja a törzsanyagát is Osborn könyvének: minden általa vizsgált egyházatyánál kardinális kérdésként jelenik meg Krisztus követése, hiszen az atyák rendkívüli módon vágyakoztak arra, hogy elnyerjék a Krisztus közösségébe való tartozást. Ez a központi téma, minden más csak ezt segíti elő. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a könyvben tárgyalt auktorok nem is képzelhettek el annál rosszabbat, mint azt, hogy soha sem látják meg Krisztus arcát. Ennek a missziónak az elérése azonban mindenkinél különböző. Ahogy az élet minden területét átszövik az erkölcsi vonatkozások, úgy a már említett négy erkölcsi minta is erősen függ egymástól, olykor pedig (ezek) össze is olvadnak. Mindemellett a könyv jól szemlélteti azokat a változásokat, amelyek lejátszódtak az egyes szerzőknél az etikai minták vizsgálatakor.

Az igazságosság – mint elsőként tárgyalt etikai minta – az újszövetségi iratokban magát Jézus Krisztust jelentette. Ezzel a nézettel ért egyet Aranyszájú Szent János is, aki szerint az igazságosságot Isten léte bizonyítja. Az ember nem természetéből adódóan birtokolja az igazságosságot, hanem kitartó és megfeszítő tanulás útján sajátíthatja el. A legnagyobb különbség Isten és az ember igazságossága között pedig abban rejlik, hogy míg az előbbi örökkévaló és változatlan, addig az ember igazságossága ingatag és változó. Az igazság csak Istentől származhat, mely a gondviselésben és a természet műveiben nyilvánul meg a leginkább. Hasonlóan vélekedik erről Szent Ágoston is, aki az emberi szokásoktól független objektív igazságosságról beszél.

A keresztény erkölcs második mintája a tanítványság, ami szorosan kapcsolódik Krisztus követéséhez. Itt a legcsekélyebb az eltérés az egyházatyák között, ugyanis a tanítványságról való elképzelésüket áthatja az önmegtagadásra való felhívás. A tanítványság ösvénye az önsanyargató aszkézissel és a végletekig menő böjtöléssel van kikövezve. Különbséget vélhetünk felfedezni az egyházatyáknál azt illetően, hogy kinek szükséges ezt a szigorú életvitelt folytatni. A legszélsőségesebb nézetet Nagy Szent Baszileiosz és Szent Ágoston hirdeti, akik amellett, hogy a tanítványságot szoros összefüggésben látják az aszketizmus gyakorlásával, minden ember számára a tökéletesség eléréséhez szükséges cselekedetnek tartják.

A hit erkölcsi mintája szoros összefüggésben áll a szabadsággal és a bűnnel, melyek elválaszthatatlanok egymástól. A szabadság csakis a hit által létezhet: a hit az, amely segít abban, hogy az üdvösségre vezető útra rákanyarodjunk. Ez az út tele van nehézségekkel, de a hit meg tudja erősíteni az embert a szenvedések, a félelmek és a kísértések közepette. Alexandriai Kelemen szavaival élve a hitetlenség a legnagyobb emberi gyengeség. Azonban minden erény közül a legmagasabb szinten a szeretet parancsa áll, mely a könyv által vizsgált utolsó erkölcsi minta. Az újszövetségi iratokban Jézus Krisztus válik a szeretet mintájává, ezzel egy új szintre emelve a szeretet parancsát. Ennek ékes példájaként gondolhatunk Pál apostol Szeretet himnuszára: az ember bármit is csinálhat, ha azt szeretet nélkül teszi, semmit sem ér. Ettől a gondolattól Aranyszájú Szent János sem rugaszkodik el, hiszen azt mondja, hogy életünk minden tettét a szeretetnek kell átjárnia. A szeretetnek kétféle irányát különböztethetjük meg – mint teszi ezt Baszileiosz –, az Istenre és a felebarátra irányuló szeretetet. Az első és legfontosabb, amivel minden kezdődik az Isten iránt érzett szeretet, amely nem tanítható, de a keresztény ember legalapvetőbb feladatai közé tartozik. A felebarát iránti szeretet a társadalmi erkölcs követelményeiben mutatkozik meg elsősorban: az imádságban, a kétkezi munkában, a tanításban és a vendégszeretetben, valamint a betegekről, árvákról, utazókról való gondoskodásban.

A könyv több szempontból is rendkívül hasznos szakirodalomnak tekinthető. Egyrészt azért, mert ritkábban találkozhatunk ezen a tudományterületen egy ilyen átfogó, széleskörű művel, amely határozottan egy konkrét korszak és meghatározott szerzők gondolatait fejti ki. Másrészt a könyv hatalmas forrásanyagot vesz igénybe, és rengeteget idéz az egyházatyák műveiből. Nem szabad szó nélkül hagyni a fordítók – Egyed Csilla és Egyed Ildikó – munkáját sem, akik egy ennyire specifikus és idézetekkel teli szöveget ilyen minőségben le tudtak fordítani.

 Eric Osborn: Erkölcsi minták az ókeresztény gondolkodásban. Budapest, Jel Kiadó, 2013.