Szexualitás az intertestamentális korban

A hellenizmus megjelenésével a zsidók számára is egy felvirágzás következett be az i. e. 4. században. Jelentős zsidó közösség élt ekkor Izrael földjén kívül, noha rendszeresen tartották a kapcsolatot az őshazában élőkkel, mégis mindennapjaikat egy multietnikus környezetben kellett tölteniük. Mintha egyfajta kettősségben kellett volna élniük. Egyrészt aligha volt elkerülhető, hogy kapcsolatba lépjenek a görög, vagy a római kultúrával, emiatt ha minimális szinten is, de átvettek szokásokat/tanításokat az adott kultúra tradíciójából. Másrészt saját identitásuk megőrzéséhez elengedhetetlen volt a stabil családi háttér, - amire már a kezdetek óta nagy hangsúlyt fektettek - valamint megrögzötten és kitartóan ragaszkodtak saját közösségükhöz és szokásaikhoz. Ebben az időszakban pedig minden feltétel meg volt adva ahhoz, hogy szabadon gyakorolhassák a vallásukat; meg tudták tartani a körülmetélést, a szombat ünneplését, és az étkezésre vonatkozó szabályokat. A zsidók kezdettől fogva a belső házasságokat részesítették előnyben,^[1] ahogy az elephantinei papiruszokban^[2] olvashatjuk, az esküvői ceremóniát megelőzte egy eljegyzés, és egy szerződés, amiben leírták a hozományt, illetve volt egy egyedi kötelezettségi rész is, de erre példát, majd csak a Talmudban fogunk látni. A házasság és a válás szabályozására innentől kezdve egyre több törvény jött létre. A házasság felbontásának joga továbbra is – többnyire - a férfiakat illette meg, valamint a férfi és nő intim viszonya is akkor volt törvényes, ha házasságon belül történt meg, és elsődleges célja az utódnemzés volt. Az ösztönök kielégítése itt még nem szerepelt, ami maga után vonta a prostitúcióhoz való fordulást, valamint a házasságtörést is, amit szigorúan kezeltek. Az új környezet, a hellenizmus által képviselt filozófiai eszmék és a zsidó gondolkodás létrehozott egy új bölcsességi irodalom műfajt. Ez az új termék, a hellenisztikus zsidó filozófushoz, Ben Sira nevéhez köthető, aki megírta az Ecclesiasticus című művét az i. e. 2. században, ami stílusában és tartalmában a Példabeszédek könyvéhez közel álló, a bölcsesség és az erény fontosságát hangsúlyozó tematikus aforizma gyűjtemény. Nyomatékosítja az erkölcsös magatartást, a szülők iránti tiszteletre int, szót ejt az ideális házasságról, valamint kitér a férj és a feleség egymáshoz való viszonyára, valamint kiemeli a szexuális mértékletesség fontosságát.^[3]

Sokáig úgy hihettük, hogy a judaizmusra nem jellemző az nézőpont, ami magasabb eszményként tekintene a világból való kivonulásra. Azonban az utóbbi 100 év régészeti feltárásai bizonyos szempontból megcáfolták ezt, amikor felfedezésre kerültek 1945-ben a holt-tengeri tekercsek, a júdeai sivatagban található Qumránban. Ezek az iratok említést tesznek egy - i. e. 2. századtól i. u. 1. század körül létező – messianisztikus csoportról, az esszénusokról, akinek a tagjai úgy tekintettek önmagukra, mint Isten választott szövetségesére, akik az ideális élet formáját élik a földön. Ez a kis létszámú közösség várta a világ végét, hangsúlyozta saját korának szexuális gátlástalanságainak elburjánzását. A damaszkuszi dokumentum,^[4] - ami ennek az aszketikus körnek a magatartási kódexének is nevezhető – úgy írja le saját korát, mint ami megérett a pusztulásra. Ennek a - i. u. 70 körül megszűnő - közösségnek eszményi élet fogalma azt jelentette, hogy szigorú – szexuális – mértékletességnek, és fegyelmezettségnek vetették alá magukat. Különös ismertetőjegyük volt a túlzott tisztasági szabályok betartása, ami az étkezések mellett kiterjedt a szexuális erkölcs és magatartás meghatározására is. A közösségi élet lényegi ismertetőjegye a merev struktúra kialakítása. A tagok számára lehetővé tették a cölibátust, de a közösség fennmaradása érdekében nem tiltották a házassági szándékot sem, ezzel együtt a szexuális kapcsolatot sem, azonban elvárták, hogy a párok ebben az esetben is a visszafogottságot helyezzék előtérbe.

A Mózes harmadik könyvéhez hasonlóan a damaszkuszi dokumentum is elutasította a menstruáló nővel való szexuális együttlétet. A férfiak magömlésével, és a nők havi vérzésével kapcsolatos további információkról ezt olvashatjuk: „és a törvény foglalkozik a férfiak folyásával (magömlés). Minden férfi folyása, ami a testéből ered, ennek egyik oka az erkölcstelen gondolat megjelenése vagy (….) a nők (…) a férfi, aki megközelít egy (menstruáló) nőt, a menstruációs tisztátalanság bűne lesz rajta (a férfin). Ha a nő ismét látja a vért, és ez nem a tisztátalanságának 7 napja alatt van, ő nem ehet szent ételt és nem léphet be a szentélybe, amíg a 8. nap napja le nem megy.”^[5] A második templom időszakának utolsó éveiben a qumráni közösséghez hasonló csoportról olvashatunk Alexandriai Philón, De vita contemplativa című művében. Az egyiptomi therapeutáknak nevezett zsidó közösségi csoport férfi és női tagjai egymástól elkülönülten éltek az Alexandria mellett lévő Mareotis tó partján. A leírásból kitűnik, hogy Philón ideális vallási közösségként tekintett rájuk, akik idejüket imádkozással, a Tóra tanulmányozásával, és filozófiai elmélyedéssel töltötték. A gyülekezet egy évben egyszer összegyűlt egy ünnep keretén belül, amelynek egyik jelentős eseménye volt a férfiak és nők közös himnusz éneklése, ami eksztatikus állapotba sodorta őket.^[6] Az esszénusoktól eltérően, itt a nők és a férfiak nem házasodtak össze, a férfiaknak nem volt felesége, és a nőknek nem volt férjük és gyermekük sem. Ebben a tekintetben már kezdték megközelíteni a kereszténységben nemsokára teret hódító szerzetesrendek magatartását. A Talmudban viszont látni fogjuk, hogy az élet odaszentelése a szent iratok tanulmányozásának akár házasságon belül is lehetséges volt, elsősorban a férfiak számára.

Ennek a szakasznak a zárásaként és a következő megnyitásaként érdemes szót ejteni Josephus Flavius-ról, aki i. u. 70 után írta meg a Contra Apionem című művét. Ennek az alapvetően apologetikus írásnak az volt a célja, hogy megvédje a zsidó vallást a görögök és rómaiak sértő vádjaival szemben. Ez az alkotás sem tér el az eddig idézett gondolatoktól: „A nemi érintkezést törvényünk kizárólag természetes módon, a feleséggel és ővele is csupán gyermekek nemzése végett ismeri el.”^[7] A házasság nemző funkciójának kiemelése mellett ír még az aktust követő tisztasági teendőkről is: „Férfi és nő törvényes együttléte után is kötelező a fürdés: mert törvényünk felfogása szerint ilyenkor a léleknek egy része helyét változtatja. A lélek fájdalom közepette költözik a testbe és fájdalommal válik tőle külön. Ezért minden ilyen alkalommal tisztító szertartásnak van helye.”^[8]

[1] Amíg a rómaiak a lányokat 13 éves koruk körül adták férjhez, addig a zsidóknál a nők 15-20 éves koruk között házasodtak.

[2] Browning (2006) 21. o.

[3] Browning (2006) 21-22. o.

[4] Browning (2006) 24-25. o.

[5] Browning (2006) 26. o. idézi Vermes, G.: The Complete Dead Sea Scrolls in English. New York. Penguin, 1997. pp. 127–148. (fordítás: Rácz-Nagy Zsófia)

[6] Boyarin (1995) 39. o.

[7] Flavius (1985) II. könyv 24. vagy a felhasznált irodalomban feltüntetett kiadás 78. o.

[8] Flavius (1985) II. könyv 24. vagy a felhasznált irodalomban feltüntetett kiadás 78. o.