Az alábbi szöveg egy fordítás, amit én készítettem. Irena Backus könyve nagyon sok új és hasznos információt nyújt a reformációkori Jelenések könyve értelmezésekről. 

Augustin Marlorat

Marlorat egy kevésbé tanulmányozott személy; életének teljes feljegyzése megtalálható az Eugene-ben és Emile Haag La France Protestante című művében. Bar-le-Duc-ban született 1506-ban, 8 éves korában árva lett, ezért az ágostoni rendbe helyezték el, ahol 1524-ben letette az esküjét. Itt szerezte meg kiváló tudását az egyházatyákról és a skolasztikus teológiáról és hamar híres prédikátor vált belőle. A Bourges-ban eltöltött elöljárói évei alatt átpártolt a reformációhoz, így itt, Poitiersbe és Angersbe prédikálta az új doktrínákat. Az üldözés elől menekülve először Genfbe ment, aztán Lausanne-ba, ahol 1549-ben rábízták a Crissier plébániát. Tíz évvel később, amikor Veveyben töltött be lelkészi szolgálatot, visszahívták a genfi egyháztanácsba és Párizsba küldték. 1560-ban a dieppe-i tartományi zsinaton elnökölt, noha Roueni lelkipásztor volt és részt vett a Poissy-ben tartott beszélgetésen. Ugyanebben az évben halt meg, a római katolikus hatalom áldozataként, akik 1561. október 30-án elrendelték a felakasztását a roueni Notre-dame székesegyház előtt. Számos egzegetikai munka köthető hozzá, ezek közül a legtöbb összeállítás, amelyet csak a halála után publikáltak, mint például a Catholica Expositio ecclesiastica, amelyben a Jelenések könyve kommentárja is megjelent; Genesis, 1562; Expositio in 150 Psalmos, 1562; és a Esaiae prophetia, 1564. Más munkái között a Remonstrance a la royne mere, 1561, és a Traité de Bertram, prestre, Du corpore et sanguine Domini by Ratramnus of Corbie, amelyet nagy jóindulattal találunk meg a protestánsoknál, mert megtagadta az átváltozást a megszentelt kenyér és bor anyagi lényegét illetően (és emiatt ítélte el IX. Leo pápa a Vercelli zsinaton 1050. szeptember 1-én).

Az Apokalipszis magyarázat (Exposition in Apocalypsin)

Ahogy már említettük az első fejezetben Marlorat Expositio in Apocalypsin című műve egy olyan remény kifejezése volt, ami arra számított, hogy a pápista Antikrisztus uralkodása hamarosan véget fog érni, amit rögtön Krisztus leszállása fog követni az utolsó ítéletkor. A francia lelkész, mint egy üldözött keresztény szemszögéből magyarázva a Jelenések könyvét, ezért eleve valószínűtlen, hogy kölcsönvett volna bármit is a szöveg spirituális magyarázatai közül. Mielőtt Marlorat exegézisét részletekbe menően vizsgálnánk, ejtsünk egy pár szót a módszeréről. Marlorat Expositiones című művének egésze egyfajta betű szerinti összeállítás, mivel egymáshoz illesztette ugyanazokat a mintákat.  Mindegyik fejezetet vagy verset kommentálta egy választott szakasz vagy kifejezésen keresztül, amelyeket azonosítani lehet néhány korai (keresztény), de leginkább az ő kortársai közül való kommentátorral. A szakaszokat egy kezdőbetűvel jelölték meg, aminek a megfejtését maga Marlorat oldja fel. Ez az alábbi megoldó kulcs a Jelenések könyvéhez:

Bullinger - B

Primasius - P

Sebastian Meyer - S

Francois Lambert - L

Pierre Viret - V

Antoine du Pinet (Pignetius) - G

Marlorat - A

Sem ez a megoldó kulcs, sem Marlorat szerzőazonosítása nem tűnik annyira megbízhatónak.

A Jelenések könyve 12. és 20. fejezetének nagyon elnagyolt, futólagos átvizsgálása azt mutatja, hogy Sebastian Meyer kommentárját az M, valamint az S-betű is egyaránt jelölheti, és azt is látni fogjuk, hogy Meyer az egyik leggyakrabban idézett kommentátor. Azonban az M-betű nem minden esetben utal Meyerre, mert néhány alkalommal a szerző közbelépése miatt Marlorat saját maga megjelölésére is használta ezt a betűt. Ezt észben tartva a következőben olyan jellegzetes mintákat fogunk látni az Expositio című műből, különösen a Jelenések könyve 12. és 20. fejezetéből, ami megpróbálja világossá tenni Marlorat exegézisének speciális természetét. Miért Meyer volt a fő forrása? Mely szakasz származik tőle és az általa választott kommentátoroktól? Milyen módon és milyen célból avatkozott közbe Marlorat?

Eltérően ennek a kornak a legtöbb protestáns kommentátorától, az Expositio nincs hétre részre vagy hét látomásra osztva; a szöveget egyszerűen fejezetről fejezetre kommentálta. Marlorat minden fejezetet a saját összegzésével kezd, így egy doktrinális keretmunkát ad. A Jelenések könyve 12. fejezetének bevezetése különösen homályos, mert az első mondatot megelőzi egy "A" kezdőbetű (Marlorat), de a következő szakaszt már egy M-betű jelzi, így nem nyomon követhető minden kommentár, amit a francia lelkipásztor használt, ezért kell meggyőződni arról, hogy a saját tollából származik. Az első mondat egy egysoros összefoglalója az egész fejezetnek: Marlorat szerint ez azzal a küzdelemmel foglalkozik, ami az egyház és Sátán között van, és azzal az egyházzal, ami elnyeri végső győzelmét. Ellentétben azzal, amit az előszóban mondott, Marlorat el akarja kerülni, hogy egy olyan benyomást keltsen, hogy a küzdelem (és az egyház végső győzelme) az ő idejében teljesedne be. Ezért meghatározza azt, hogy miként kell az egyházat érteni.

A „szent orvosok” szerint (azt nem mondja meg melyik) az egyház kifejezésnek hármas jelentése van.

(1) Minden keresztény, függetlenül attól, hogy azok jók vagy rosszak (ellentétben a zsinagógával); (2) bárki, aki a hívek gyülekezetében van, tekintet nélkül arra, hogy jó vagy rossz; és (3) illetve mindazok, akiket eleve elrendeltek az üdvösségre. Az egyház az utóbbi értelemben az egyetlen igaz katolikus egyház, és ez az egyház az, amit Sátán folyamatosan próbál elfordítani a házastársától, Jézus Krisztustól, amit a Jel 12:2 is leír. Ezen a ponton Marlorat minden szempontból elfogadta és átvette Tyconius értelmezését az egyházról, abban az értelemben, hogy az egyház olyan, mint ami az igaz hívők teljességét alkotja az időtlen küzdelemben a rossz erői ellen. Az első versről készült összeállítás eredetét illetően bár nyilvánvaló, hogy Meyert használta fel forrásként, (és egy vagy két izolált kifejezést Du Pinet-től) hogy bemutassa a folytonosságot az apostoli egyház küzdelme és a saját idejének protestáns egyházának küzdelmei között. A látszólagos időtlen küzdelem egyszerűn egy olyan küzdelem, ami változatlan maradt az apostoli idők óta.

Marlorat rendkívüli tudatossággal látott hozzá a vágyott hatás eléréséhez. Érdemes felidézni az alábbiakban azt, hogy Meyer miként értelmezte az első verset:

Nő: a hívő egyház.

Nap: Miután Krisztust magára öltötte vagy az Evangéliumot, mint egy köntöst. Az apostoli egyház összehasonlítva a nővel, aki természetéből kifolyólag gyenge, de Krisztus miatt erős és termékeny, életet ad sok hívőnek.

Hold: felügyeli a világi javakat összhangban az isteni parancsolattal és nem rendeli egymás alá őket; vagy az egyház alacsonyabb rangú tagjainak hozzáférése az isteni világossághoz, bár nem a legerősebb formájában; vagy a Törvény, mint összehasonlítva az Evangélium napjával.

12 csillag: 12 pátriárka vagy 12 apostol, sokkal inkább az utóbbi. Továbbá, a 12 egy szám, ami a tökéletességet és az egyetemességet is egyaránt jelöli, és kifejezheti mindazokat, akik tanítják a krisztusi tiszta hitet.

Marlorat teljes terjedelmében idézi Meyer értelmezését az apostoli egyházról, ami olyan, mint egy törékeny gyenge nő, akit Krisztus tesz erőssé. Ehhez illeszti hozzá du Pinet-től azt az értelmezést, hogy az egyház olyan, mint Krisztus menyasszonya. Ezután idézi Meyer napról szóló értelmezését, amelyet az evangélium fényében mutat be, majd ezt követi a saját rendelete az olvasóihoz, amelyet két bibliai idézet alkot:

„…hogy kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyognotok, mint a csillagoknak a mindenségben” (Fil 2,15). És tovább: „Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra” (Gal 3,27). Valóban, az egyház, amely Krisztust öltötte magára ebben a beszélgetésben és tanításban a Szentlélek sokkal világosabban világít, mint amikor a nap megvilágítja az eget. 

Marlorat az üzenetét vajon az apostoli egyháznak szánta? Vagy arra buzdította saját idejének igaz híveit, hogy szálljanak harcba Sátánnal? A kétértelműség úgy tűnik, hogy szándékos a kommentár ezen szakaszában. Még az egyes szám második személy használata sem adja vissza a rendelkezésnek minden közvetlenségét, amint azt kellene, tudva, hogy ez már Pál apostolnál is megtalálható volt. 

Marlorat szándékosan használta Meyer értelmezéseit. Ezzel még inkább az egyház női tulajdonságait hangsúlyozta, ahogy azt a berni prédikátor is tette. Az egyház egészen addig gyenge, amíg magára nem ölti az Evangélium világosságát, amit Krisztus biztosít, akinek az egyház a menyasszonya. Összehasonlítva ezt a Pálra történő utalással, az igaz/hívő egyház tagjai világítanak a sötét világban, Marlorat ezzel itt a kiválasztottak állapotára utal és ragaszkodik az egyház világító természetéhez, ami Krisztust magára öltötte, teljesen maga mögött hagyja a nő képét és átirányítja olvasói figyelmét a szövegről egy allegorikus értelmezéshez.

Marlorat a kommentár többi versébe alaposabban is beleavatkozik és szándékai egyre inkább egyértelművé válnak. Hallgatólagosan elveti a meyeri Hold-értelmezést, ami a törvényt vagy úgy mutatja be, mint ami szemben áll az evangéliummal, vagy úgy, mint egy alsóbbrendű isteni fény, ami elérhető az egyház legalantasabb tagjainak is. Bár ő megőrizte és valóban kidolgozta a Hold-értelmezését, mint ami a földi hasznot mutatja be, amelyet meg kellene tartani az alárendelt helyzetben. Marlorat számára a hold, a változó természete miatt a világi ügyek változékonyságágnak a tökéletes szimbólumaként szolgál. Azok, akik Krisztusnak szentelték magukat minden földi dologban titokban járnak el és csak az Ő dicsőségére figyelnek.

Az exegézis így sokkal erősebben összpontosít Krisztusra úgy, hogy közben ellensúlyozza a nap ekkléziológiai exegézisét. Krisztus és az egyház itt úgy merül fel, mint a Jel. 12 nyitó verseinek két fő szereplője. Miután meghatároztuk a szövetség természetét közöttük - ő (nő) gyenge és gyámoltalan, míg ő (férfi) a vőlegény, az öltözet, az összpontosítás/központ és minden földi dolog bizonytalan és homályos hozzá hasonlítva – így határozza meg Marlorat a korona funkcióját. Majd ismét Meyert használja fel forrásként. Bár nem veszi figyelembe a 12 pátriárka lehetőségét, mégis a kidolgozás jelentősen függ a 12 apostol befolyásának átadásáról mindazoknak, akik Isten Igéjének igaz követői. Így létrehozza a tökéletes folytonosságot az apostoli egyház küzdelme és a saját idejének protestáns egyházai között:

Annak ellenére, hogy a korai egyház 12 apostola többé már nincs közöttünk, a doktrínáik itt vannak, mondhatni, ránk hagyományozták, úgy, hogy Krisztus egyházát nem fosztották meg a pompás díszítéstől, ahogy János tulajdonította ezt nekik. Mert azok a dolgok, amelyeket a Szentírás tanít az apostolokról nem csupán rájuk kellene korlátozni, hanem mindazokra, akik az apostolok valódi/igaz utódai, vagyis azoknak, akik hirdetik a megfeszített Krisztust másoknak.

Érdekes megjegyezni, hogy ezek a megjegyzések, bár nyilvánvalóan Marlorat észrevételei, nem előzi meg kezdőbetű és belekever idézeteket Meyertől.  A fejezet a Marial exegézis rövid cáfolata (ugyanis Deutz Rupert és később St. Cher Hugh használta) közel áll Marlorat nagyon komplex értelmezéséhez, amit az első vershez írt. Ezzel ügyesen átvette Meyer magyarázatát, és összekeverte azt a saját megjegyzéseivel. Bár elkerüli azt a veszélyt, hogy úgy mutassa be az egyházát, mint ami egy kiválasztott egyház, és ami majd megvívja egy meghatározott időben a harcot Sátánnal.

Az eszkatológiai elem nem tűnik el teljesen Meyer exegézisében. Ez azonban sokkal határozottabban mérsékli a protestáns egyház apostoli előzményeit és az igaz/valódi egyház gondolatával........

A következő rész Marlorat Jelenések könyve 20. fejezetének magyarázatával fog foglalkozni.