Az alábbi szöveg egy fordítás, amit én készítettem. Irena Backus könyve Reformation Readings of the Apocalypse nagyon sok új és hasznos információt nyújt a reformációkori Jelenések könyve értelmezésekről.

Ha idézed a fordítás bármely mondatát az én fordításomban, kérlek mindenképpen írd oda, hogy ez honnan származik. Köszönöm. 

Antoine Du Pinet Jelenések könyve kommentárja

Antoine du Pinet személyét illetően a mai napig vannak bizonytalanságok.Egy bizonyos Antoine Pignet, a Genf közelében elhelyezkedő chablais-i Ville-la-Grand lelkipásztora volt 1538 októberében. Erre az információra egy levelezésből következtethetünk, ami Pignet és Kálvin között zajlott 1538-1540 között. Antoine Pignet végezte Kálvin munkáinak nyomdai korrektúrázását. A reformátor a strasbourgi száműzetése idején írt egy levelet Kálvinnak 1539. október 4-én, melyben az állt, hogy csak a legutolsó latin változatát olvasta a Válasz Sadoletnek című munkának, de az írás választékossága és a téma fontossága olyan nagy hatást gyakorolt rá, ami miatt azt javasolta, hogy lefordítja a művet francia nyelvre is. Így szélesebb körben is elérhető lenne. Még ugyanebben az évben, október 27-én a Guillaume Farel-nek írott levélben Kálvin teljesen világossá tette, hogy a Válasz Sadoletnek c. munkáján két fordító is dolgozik egy időben, versenyeznek egymással, és kettőjük közül az egyik Pignet volt. A francia fordítás végül Genfben jelent meg 1540-ben Michel du Bois nyomdájában, bár arra semmi sem utal, hogy Antoine Pignet vagy fordító versenytársa ott dolgozott volna.

Pignet 1539-ben franciául publikálta a Jelenések könyvéhez írt kommentárjának első kiadását, melynek a Familiere et brieue exposition sur l’Apocalypse de sainct Jehan l’apostre címet adta. A kommentár jelentős módosításon esett át 1539 és 1543 között, amire a későbbiekben részletesen kitérünk. A második kiadás alkalmával némi módosítás már megfigyelhető, ami az Exposition sur l’Apocalypse de sainct Jean cím alatt jelent meg. A harmadik kiadás 1545-ben látott napvilágot, mely Jean Girard nyomdájában készült, (mint majdnem az összes többi) ebben a kiadásban nem történik szövegi változás. A negyedik kiadás - amit vélhetően Genfben fordítottak - nem tünteti fel a szerzőt és valószínűleg Franciaországba vitték és 1552-ben adták ki. Pignet 1548 után már nem Ville-la-Grand vagy Genf környékén tartózkodott. Abban a levélben, amit Kálvin írt Farelnek 1548. március 19-én, a reformátor utal egy mozgalomra, amit du Pinet indított el, melynek célja, hogy megfékezze néhány prédikátor intő prédikációját, beleértve Kálvinét is. Bár a reformátor diadalmasan bejelentette, hogy ellenfelei megsemmisítették továbbá azt is, hogy du Pinet-et száműzték a városból (CO 12.667-668). Du Pinet a kezdeti nyomdáknak köszönhette, hogy munkájának negyedik és ötödik kiadása létrejött. Beza valószínűleg nem önként vállalkozott 1557-ben arra, hogy lefordítsa az előszót franciára, ezáltal pedig elérhetőbbé tegye a szélesebb tömeg számára.

Elképzelhető, hogy Pignet Jean Sturm tanítványa volt az utolsó párizsi időszaktól kezdve. Pignet 1510 körül született és Kálvin tanulótársa volt Orléans-ban. Semmit nem tudunk róla 1543-tól egészen 1560-ig, ebben az évben bukkan fel Lyonban „egy bizonyos előkelő nemes ember szolgálatában”, aki valószínűleg, mint magántanár alkalmazta őt. Du Pinet-nek (így hívta magát 1560 után) nem kevesebb, mint 9 munkája maradt fenn, ezek közül 5 fordítás francia nyelvre, ami Lyonban jelent meg 1560 és 1566 között, halálának évében. Ezek a következők: Le troisieme livre ou tome des Epistres illustres composees en espagnolpar don Ant. de Guevare (1560); Historiaplantarum (1561); CaiePlinesecond: I'histoire du monde (1562, számos kiadást élt meg 1625-ig); Plantz, pourtraitz et descriptions deplusieurs villes etforteresses (1564); La conformite des eglises reformees de France et de I'Eglise primitive (1564); Taxes des parties casuelles de la boutique du Pape (1564); Les secrets miracles de nature et divers enseignements de Levin Lemnius (1566); Les commentaires de Pierre Mathiole sur I'histoire des plantes de Dioscorides (1566); Les lieux communs de la. sainte Ecriture par W. Musculus (1577, halála után publikálták).

Du Pinet 1560 utáni irodalmi munkássága alapján világosan kimutatható, hogy ugyanaz a személy volt, mint Antoine Pignet, aki Kálvin barátja volt és a 16. századi genfi Jelenések könyve kommentár írója, amelyet a következőkben részletesen megvizsgálunk.

Szövegi változások 1543-ban

Pinet kommentárjának minden kiadását titokban nyomtatták ki. Az első és a negyedik kiadás teljesen névtelenül került kiadásra. A második, a harmadik és az ötödik kiadásban a szerző neve csak a Simon du Boisnak ajánlott levelében jelenik meg. („Antoine Pignet á Simon Silvius”). Minek köszönhetően rendelte úgy a sors, hogy a könyv Franciaországba került? Mi miatt nem volt teljesen elfogadható a könyv tartalma? Bármi is legyen az oka, az olvasón ez nem segít, hanem hirtelen szemben áll a szerző megfoghatatlansága és a kommentárja ismertsége között.

Mint már bemutattam, du Pinet szemléletmódja kulcsfontosságú teológiai kérdések köré csoportosult a Jelenések könyve tanulmányozásakor, úgymint a millennium vagy az Antikrisztus azonosítása. Ezen nem is változtatott semmit 1539 és 1543 között. Bár a kommentárt lényegesen átírta az 1543-as újabb kiadás alkalmával, de többé már nem változtatott rajta (bár az 1552-es kiadásból kihagyta a bevezető részt, azzal a céllal, hogy az anonimitását megőrizze). A továbbiakban az előszót fogjuk megvizsgálni és a szöveg jelentősebb változásait elemezni az 1543-as kiadás alapján a Jelenések könyve 12. és 20. fejezetében.

Az 1539-es kiadás előszava, mely az Argument ou diuision de l’Apocalypse de sainct Iehan címet kapta (Szent János Apokalipszisének felosztása), ez egyfajta kirakós, melyben kombinálja Bede Venerable irányadó felosztását és emlékeztet még fiore-i Joachim elképzelésére is. Pinet úgy rendszerezi Jelenések könyvét, mint egy levelet, ami Jel. 1:4-el kezdődik (János apostol a hét egyháznak írja, amelyek Kis-Ázsia tartományában találhatók), az első három vers prológusként szolgál. Du Pinet szerint, a levél hét látomást tartalmaz. Az első látomás Jel. 1:10-el kezdődik és Jel. 3:22-el végződik; a második látomás Jel. 4:1-7:17-et öleli fel; a harmadik Jel. 8:1-11:19; a negyedik Jel. 12:1-14:20; az ötödik Jel. 15:1-16:21; a hatodik Jel. 17.1-20.15; és a hetedik Jel. 21:1-22:21. A látomások tartalmának leírása nem több, mint Bede francia parafrázisa. Az első látomás a hét levélről szól; a második a pecsétekről; a harmadik a hét angyalt és a hét trombitát mutatja be; a negyedik egy nőt, egy sárkányt és két fenevadat; az ötödik, Isten haragjának hét poharát; a hatodik Babilon kárhozata; és a hetedik az örök szombat és a választottak dicsősége. Amiben du Pinet eltér Bede-től az az, hogy neki erősebb időbeli elképzelése volt az egyes látomások időtartamára vonatkozóan, mint Bede-nek. Összegezve a látomásokat elmondhatjuk, hogy Jézus keresztre feszítésétől kezdődik és egészen a világ végéig tart, minden látomásban hét dolog kerül felszínre (pl; hét levél, hét pecsét, hét pohár stb.) Ezek a dolgok egymás után következnek, a második látomás bemutatja az evangélium üzenetének megértését; a harmadik a proklamáció, kihirdetés; a negyedik az igaz hívő állhatatossága és üldöztetése; az ötödik Isten bosszúja az üldözők iránt; a hatodik Isten ítélete az üldözők felett; és a hetedik az igaz hívők örök békéje. „Minden látomás” folytatja du Pinet „hét részre oszlik, mely szerint az üldözések és az üldözők különböznek egymástól és a hét kornak megfelelően Krisztustól egészen a világ végéig tart.” Ő úgy látta magát, mint aki a hatodik korban él. Az első kort a zsidó felkeléstől számította; a másodikat a Római Birodalom által indított keresztényüldözéstől; a harmadik az eretnekség felemelkedése és a negyediket a tengerből felemelkedő fenevad megjelenésében látta. A hatodik kor a fenevad vagy az Antikrisztus megjelenésével kezdődik, majd ezt a kort kellene követnie az egyház számára az örök nyugalom hetedik korának.

A világ hetedik korának elképzeléséről semmi újat nem mondanak, nem is tartották fontosnak, különösen azután, hogy Augustinus is írt erről a De Trinitate (4.4.7.) című művében. Du Pinethez hasonlóan Augustinus is úgy tekintett magára, mint aki a hatodik korban él, a világ végét megelőző korszakban, majd ezt követően a mennyei Jeruzsálem békéje fog eljönni. Bár du Pinet-től eltérően, Augustinus a hatodik kort Krisztus születésétől kezdve számolta. Bár Fiore-i Joachim átvette az alapvető augustinusi elképzelést, melyet az Expositio in Apocalypsim c. művében írt le (amelyet du Pinet talán jól ismerhetett, tekintettel arra, hogy Velencében publikálták 1527-ben), du Pinethez hasonlóan, Joachim is a történelem kezdetét Krisztus keresztre feszítésétől számította, és bár Jelenések könyvét 8 részre osztotta, és nem hét látomásra, ahogy Du Pinet tette. Joachim számára a könyv minden része hét generációt ölel fel, a generációk egy-egy korszakot jelentenek, így az első kor (Jel. 1:1-3:22) volt az apostolok kora; a második (Jel. 4:1-8:1) a pogányok általi keresztényüldözések; a harmadik (Jel. 8.2-11.18) az eretnekség felemelkedésének kora; a negyedik (Jel. 11:19-14:20) az iszlámmal való küzdelem kora; az ötödik (Jel. 15:1-16:17) a római egyház Német Birodalom elleni harcáról tudósít; és a hatodik kor (Jel. 16:18-19:20) jelöli Krisztus győzelmét a fenevad felett. A hetedik kor (Jel. 20:1-10) egy spirituális kor volt és végül a nyolcadik kor (vagy egység) megfelel a mennyei Jeruzsálem metatörténelemi szakaszának. Bár du Pinet nem hitt egy földi millennium létrejöttében, ennek ellenére kirívóan hasonlít Joachim hét látomásának interpretációjához. Ellentétben Joachim-al (ha valóban létezett Joachim és nem a tanítványok találták ki ezt a modellt), du Pinet nem volt kiemelkedő bibliai kommentátor, és bár átvette a hét látomás klasszikus joachim-i motívumát, mindegyik tartalmaz hét dolgot (generációkat, Joachim Expositio c. művében), úgy tűnt nem teljesen biztos mit kezdjen ezzel. Vajon feltételezhetjük a hét korról, hogy mindegyik egy külön üldözést vagy üldözőt foglal magában? Hogyan lehet ezt az állítást összhangba hozni a du Pinet által korábban írt előszóval, ahol azt mondta, hogy minden egyes látomás hét tárgyat foglal magában, mint a levelek, pecsétek, kürtszók és így tovább.

Mindent összevetve a du Pinet által 1539-ben írt elősző egy elegyített produktum volt, vegyítette a könyv ortodox felosztását Bede hét látomásával, ami keveredett Joachim elképzelésével, egyetértett a fiore-i apát hét korról szóló beszámolójával, de óvatosan kikerülte a spirituális kor fogalmát. Ennek ellenére az előszó mégis magán hordozza Fiore-i Joachim egzegézisének bélyegét vagy az ő tanítványiét, és mi több egy erősen eszkatológikus felhangot is.

Nem csoda, hogy az 1539-es kiadás dátum és aláírás nélküli előszavát kicserélték három teljesen különböző előszóra 1543-ban: az aláírt ajánlólevél du Pinettől Simon Silviusnak, amit 1543 áprilisában kelteztek. Egy rövid részlet a címből: De l’authorité et usage de l’ Apocalypse (a vitáról röviden ld. 1. fejezet), és még egy rövidebb részlet a könyv felosztásáról, nyilván próbált bemutatni egy következetesebb sémát, mint az 1539-es kiadás. Mint azt bemutatja du Pinet levele du Bois-hoz, az 1539-es kiadást csak részben hagyták jóvá, bár az 1543-as kiadásból nyilvánvalóan nem hagytak másolatokat a boltokban...