Az alábbi szöveg egy fordítás, amit én készítettem. Irena Backus könyve Reformation Readings of the Apocalypse nagyon sok új és hasznos információt nyújt a reformációkori Jelenések könyve értelmezésekről.

Ha idézed a fordítás bármely mondatát az én fordításomban, kérlek mindenképpen írd oda, hogy ez honnan származik. Köszönöm.

5. fejezet

A lutheránus ellenpont

David Chytraeus

113-120. oldal

127-129. oldal

Noha a tudósok az utóbbi időben szenteltek némi figyelmet David Chytraeus-nak, a mai napig kevésbé ismert személy, ahogy a bibliai kommentárjai is azok maradtak. Mielőtt részletesen megvitatnánk fő művét az Explicatio Apocalypsis-t szükséges a szerzőről és a lutheranizmus elterjedésében való közreműködéséről néhány szót szólni.

David Chytraeus Ingelfingenben született 1530-ban, majd Kochhaf német néven érettségizett 1539. június 22-én a Tübingeni Egyetemen, ahol Joachim Camerarius, Erhard Schnepf, valamint Johannes Brenz teológiája volt rá hatással anélkül, hogy valaha is a tanítványuk lett volna. Miután 1544-ben, tizennégy éves korában megszerezte diplomáját, a Wittenbergi Egyetemre ment, ami a reformáció németországi központja volt. Bár Luther mély hatással volt rá, Chytraeusra különös befolyással volt Melanchthon, akinek a házában lakott. Luther halála és a lutheránus tábor feloszlása filippinistákra és gnesio-lutheránusokra nyomot hagyott Chytraeus karrierjének második felén. Talán azért, mert mind Lutherhez, mind Melanchthonhoz is kötődött, így közvetítő szerepet tudott betölteni a két tábor között. Johannes Aurifaber-el együtt sikerült a Rostocki Egyetemen elhelyezkednie 1551-ben. A Formula Concordiae 1563-ban a szász herceg és Rostock városa között biztosította az egyetem finanszírozását, amely súlyos anyagi gondokkal küzdött. Chytraeus és Aurifaber együtt vezették a körülöttük összegyűlő melanchtoni tanítványok csoportját, akik 1536-ban már kidolgozták az egyetem reformprogramját. 1564-ben Chytraeus új szabályzatot dolgozott ki a teológiai kar számára, amely kötelezővé tette az augsburgi hitvallást (ágostai hitvallás) és Melanchton Examen ordinandorum c. művének olvasását a teológiai hallgatóknak és a tanároknak. Ráadásul Chytraeus az Examen-t és a Loci communes-t - ami Melanchton egy másik fontos műve - tekintette a lutheránus tanítás legjobb összefoglalóinak. Chytraeus  - tanárához hasonlóan - nagy hangsúlyt fektetett a héber, a görög és a latin, valamint a dialektika és a retorika fontosságára a teológia tanulmányozásában. A Rostockban töltött idő alatt számos bibliai könyvről tartott előadást 1553-ban, kezdve Mózes első könyvén át Máté evangéliumáig. Melanchton jelentős befolyással volt módszerére: A kommentár a szöveghez kapcsolódik, a doktrína fő pontjához, amit egy nyelvtani és egy retorikai pont követett, majd a végén az eretnekség cáfolata következett. Ez a minta ismétlődött a bibliai könyvek minden fejezeténél, amihez kommentárt írt.

Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/David_Chytraeus#/media/File:Chytr%C3%A4us,-David-2.jpg

Fontos szem előtt tartani, hogy Chytraeust elsősorban történészként, és nem bibliai kommentátorként ismerték. Rostockban kezdett el történelmet tanítani 1559-ben, majd előadásokat tartott Hérodotoszról, Thuküdidészről és a Melanchton által kiadott Chronicon Carionis-ról. Hírnevét a Rostockban kiadott Historia der Augsburgischen Confession című 1515-ben kiadott műnek köszönheti, és a Chronicon Saxoniae című műnek, melyet először névtelenül tett közzé Wittenbergben 1586-ban. A történelem iránti érdeklődése nyilvánvalóan nagymértékben felelős azért a döntéséért, hogy előadásokat tartson Jelenések könyvéről és előadásait publikált formában is bemutassa. Chytraeus ötször volt rektora a Rostocki Egyetemnek 1563 és 1597 között, miután 1561-ben a teológia doktora lett. Hozzájárult a rostocki egyháztanács felállításához 1570-ben, amelynek nagyrészt pedagógiai funkciókat tulajdonított; 1569-ben és 1574-ben az osztrák evangélikus missziókban is aktív volt, miután II. Miksa nyomása alá kerültek, aki azzal a feltétellel volt hajlandó megtűrni a lutheranizmust, ha összeállítják a Liber agendorum-ot, amely meghatározza az egyházi szolgálat és szervezet jellegét. Chytraeus feladata volt a Liber agendorum elkészítése, melyet végül 1571-ben a császár hivatalosan is elfogadott. Miután az első ausztriai tartózkodása alatt eljutott a török ​​határig, érdeklődést mutatott a keleti egyházak ügye iránt. 1580-ban még azt a híres levelezést is közzétette, ami Martin Crusius tübingeni teológus és II. Jeremiás, konstantinápolyi pátriárka között zajlott. Második ausztriai útján, 1574-ben főleg Steiermark egyházi rendeletének elkészítésével foglalkozott.

Nem játszott vezető szerepet az 1580-as Formula Concordiae-hez vezető tárgyalásokon, bár részt vett és segített benne, főleg a tübingeni teológusokkal fennálló kiváló kapcsolatai miatt. Élete utolsó huszonöt évét betegség sújtotta, majd 1600-ban halt meg Rostockban.

David Chytraeus kommentárja a Jelenések könyvéről

Chytraeus Explicatio című műve először 1563-ban jelent meg és a svéd XIV. Eriknek ajánlotta. Ez a választás egyáltalán nem volt meglepő, ha nem feledkezünk meg arról, hogy 1560-ban világosan láthatjuk a svéd lutheránus egyház korai fejlődését. Szigorú lutheránus reformátorok csoportja gyűlt össze Erik körül, akik el akarták távolítani a katolikus szertartásokat és gyakorlatokat. A kálvinisták is támogatták őket. A király egy ideig ingadozott az ortodoxok és a kálvinisták között, de az 1566-os szinódus amellett állt, hogy elutasítsa az eukarisztia kálvinista értelmezését. Ugyanakkor nem hagyta el a Västeråsban 1527-ben bejelentett svéd tolerancia irányvonalat. A kálvinistáknak megengedték, hogy szabadon gyakorolják hitüket, mindaddig, amíg nem okoztak nyilvános támadást. Erik egész életében katolikusellenes maradt, végül inkább a filippinista humanista lutheranizmust részesítette előnyben, amelynek Chytraeus is képviselője volt.

A kommentár, amit Chytraeus Eriknek ajánlott, mint azt az előszóban is mondja, hogy az előadások gyümölcsözőek voltak, amelyeket a Jelenések könyvéről tartott a Rostock Egyetemen. Nem csupán egy általános tisztelet kifejezése állt szándékában, hanem egyfajta gratuláció is a svéd királynak a királyságában uralkodó béke miatt és a „Krisztus egyházainak” kiváló állapotához, melyről úgy gondolja, hogy Svédországban virágzik. Tett néhány engedményt hízelgésként (különösen mivel Erik nem tekinthető békésnek, mivel 1563-ban háborút hirdetett Dánia, Lübeck és Lengyelország ellen!), Chytraeus feltehetően tesz néhány utalást az 1560-as vallási eseményekre, amelyek Erik köré összpontosultak, amikor azt mondja:

„Ezt a nagyon egyértelmű leírást akartam ajánlani és bemutatni Őkirályi Felségének Krisztus királyságáról, melyet János apostol hozott Krisztus kebléről, néhány ábrával és képpel szemléltetve, melyről álláspontomat nyilvánosan is kifejtettem a Rostock Egyetemen. Ezt akartam bemutatni Felségének alázattal és tisztelettel, nem csak tiszteletem, szeretetem és csodálatom jeleként ajánlottam, mely izgatottá teszi szívemet (és megannyi más jó emberét is Németországban), minél fogva Ön sokkal inkább áldott Istentől, mint más uralkodók, hanem azért is, hogy láthassam a kegyes nyugalmat és Krisztus virágzó egyházát az Ön jeles királyságában. Megítélésére benyújtom a munkámat és más korábban kiadott írásomat…”

A Jelenések könyve magyarázatának okai

Chytraeus Explicatio című műve meglehetősen ismétlődő és származékos, tele exkurzusokkal (tárgytól eltérő témákkal – megj. RNZS), és bizonyosan nem egy zseni munkája. Az ismétlések és az exkurzusok azt sugallják, hogy ezeket a feljegyzéseket sietve írta. Mindazonáltal jól lehet nincs az egzegézis történetében iránypont, a kommentár rendkívül érdekes fényt vet a szerző történelmi körülményeire és különösen az egyháztörténet fogalmára. Chytraeus úgy látta Jelenések könyvét, mint ami előre ábrázolva jelezte Krisztus eljövetelét a Máté evangéliuma 24. fejezetében és máshol a gonoszokét a Szentírásban, ami az egyházban az Ő mennybemenetele után fog bekövetkezni. Mind a kettő apostoli és különösen fontos, mivel ez az egyetlen könyv, amelyet ezeknek a gonoszoknak szenteltek. Ez azt mutatja, hogy nem váratlanul történik meg, hanem a Bárány és Isten irányítja és rendeli el a hívők megerősítése érdekében. A genfi és a zürichi kommentátorokkal ellentétben Chytraeus úgy érzi teljesen szabadon elmélkedhetünk az utolsó ítélet időpontjáról, melyről úgy érzi nagyon közel van. Ezeket a spekulációkat tovább fogjuk tárgyalni. Bár ez nem a közelgő utolsó ítélet, ami döntő fontosságú Chytraeusnak, hanem a Jelenések könyve értéke, mint egy eszköz az egyház történetében bekövetkező események ellenőrzéséhez és értékeléséhez. Bár Luther és Bullinger egyaránt hatással voltak rá, teljes mértékben egyikük mellett sem kötelezte el magát.  

A kommentár egy előszóból (egy ajánlólevél formájában), egy argumentumból (amely magában foglalja a könyv általános felosztását hét látomásra), egy közhely listából, egy szószedetből, és egy kommentárból áll. Most megvizsgáljuk az összes bevezető részt, mielőtt tanulmányoznánk Chytraeus módszerét és forrásait a kommentárban. A figyelmünk középpontjában a Jelenések könyve 6-8. fejezete (a hét pecsét kinyitása), a Jelenések könyve 12. fejezete (a nő és a sárkány) és a Jelenések könyve 20. fejezete (az utolsó ítélet) kerül.

Chytraeus-nak az előszóban szándékában állt beszámolni Krisztus királyságának szerencsétlen állapotáról, amelyet a megosztottságok és a szekták szakítanak el egymástól. A szerző ezt három részre osztja. Az első látszólag beszámol a niceai zsinat előtti és közvetlenül a zsinat utáni egyház állapotáról, melyre úgy tekintett, mint a saját idejének egyházának tükrére. A második részben a szerző arra törekszik, hogy megindokolja saját kora egyházának szomorú állapotát, és a harmadik részben meg akarja mutatni az olvasóinak, hogy az ennyire különböző vélemények és szekták sokféleségében hogyan tudják felismerni az igazságot, és elválasztani azt az erkölcsi tévedésektől.

Az így kapott előszó egy kusza, szószátyár mű, ami csak azért érdekes, mert a szerző a saját korát párhuzamba állítja a negyedik századdal és megpróbál levonni a történelemből hasznos tanulságokat, hogy elfojtsa saját aggodalmát.

Megjegyzi, hogy 1333 év telt el azóta, hogy Nagy Konstantin a niceai zsinaton elnökölt. Ez a szám nyilvánvalóan hamis, mert ha Chytraeus 1563-ban írta ezt, akkor valójában 1238 év telt el a zsinat óta. Nyilvánvalóan nincs mit magyarázni a kommentátor dátumát illetően. Ezután visszatér a saját korához, amit hamis doktrínák jellemeznek, amelyek váratlanul belopakodnak és teret nyernek azok retorikai készségeik miatt, akik kihirdették őket, mindaddig, amíg a keresztény közösségek nincsenek megosztva képesek ellenállni nekik. Chytraeus ennek ellenére az állandó hit jelenlétét helyezi előtérbe, melyet a szentek közössége tart fenn mindenkor, az igaz hívek azok, akik nem, és azok, akik sohasem csüggedtek el a külső kísértések miatt. Így kialakult a tökéletes egyensúly a negyedik századi igazhitűség és eretnekség között, illetve a saját korában is, Chytraeus ezt az elméletet igazolja néhány nagyon pontos látszólagos történelmi párhuzam vonásával, amelyek sokkal inkább a dogmán, mintsem a történelmen alapulnak.

Még Konstantin előtt, több római császár is mindent elkövetett azért, hogy aláássa és elpusztítsa a kereszténységet. Valójában a legkegyetlenebb üldözés közvetlenül Konstantin csatlakozása előtt történt, és elsősorban Diocletianus, Maximianus, Galerius "Maximinus" és Licinius követett el. (A császárok pontos listája, akik Konstantin közvetlen elődjei vagy kortársai voltak, különös módon ellentmond a szerzőnk által megadott niceai zsinat teljesen valószínűtlen időpontjának!) Amint Konstantin Licinus legyőzésével helyreállította a békét és a nyugalmat az egyházban, a gonosz haragos lett és elősegítette a harcot az egyházi tudósok között a "keresztény hit legfontosabb része", Krisztus istenségéről. Mindezt – a gonosz – Arius előtérbe helyezésével kezdte, aki azt tanította, hogy Isten Fia pusztán a legfelsőbb teremtmény, nem az Atyával egylényegű. Hamarosan az egész kereszténység részt vett a vitában, nagyrészt a nem hívők örömére. Konstantin, akinek véget kellett volna vetni a veszekedésnek, elküldte Szent Hosius córdobai püspököt, hogy tárgyaljon Sándor, alexandriai püspökkel és Ariusszal. Amikor minden tárgyalás kudarcot vallott, összehívta a zsinatot, melyen Ariust egyhangúan elítélték. Bár Chytraeus megjegyzi, hogy a béke egyáltalán nem volt végleges, mert közvetlenül a zsinat után az ariánus párt átrendeződött, és bár maga Arius "szörnyű halálban" meghalt, az általa kezdeményezett eretnekség elterjedt, és sok más szekta létrejöttét elősegítette. A szentháromság tagadók egy hosszú listája jött létre, kezdve Photinus-al ("akinek eretnekségét megismételte a spanyol Michael Servetus, akit 1553. október 27-én Genfben égettek el a Savoyában"), és ezen ment keresztül Aeriuson, Eunomiuson és Sabelliuson át Macedóniusig mindenki és az ő pneumastomachusai. Chytraeus szentháromság tagadó ismereteiről azt mondhatjuk, hogy tükrözi a kor történelmi ismereteinek állapotát.

Hogyan lehet a negyedik századot Luther reformációjának párhuzamának tekinteni? Ez az a kérdés, amelyet Chytraeus olvasója feltesz ebben a szakaszban. A nyilvánvaló válasz az lenne, hogy V. Károly egyfajta utolsó napok Konstantinja, Lutherrel pedig Arius egyenértékű, számtalan szektát életre keltve. Bár ez a párhuzamba állítás túlságosan nyilvánvaló, amit Chytraeus el akar kerülni. Ezért anélkül, hogy túl sokat emlegetné ezt, egy sokkal kifinomultabb és dogmatikusabb párhuzamot von Konstantin megállapodása és Luther reformációja között. A gonosz annyira bosszús lett mindkét eseménynél, hogy azonnal tömeges szekta terjeszkedésbe kezdett – Konstantin esetében Ariust, Lutherre pedig különböző módon reagált. Ennek a párhuzamosságnak a megteremtésével Chytraeus két legyet ütött egy csapásra. Nemcsak ő mutatta meg az igaz híveknek, hogy a történelem, amelyet Isten előre elrendel, megismétli önmagát, hanem megmutatta az uralkodót is, akinek a kommentárját ajánlotta, ami ösztönözte a lutheránus vallást (melanchtoni színezettel) a királyságában, hogy úgy tekintsenek rá, mint aki egyenlő a 16. századi Konstantinnal. Ugyanakkor, amint azt az eretnekekről szóló listája mutatja, terjedni kezdett válaszul Luther reformjaira. Chytraeus magasztalta a lutheranizmust, amire az igazhitűség normájaként tekintett.

A szekták, melyeket a gonosz idézett elő válaszul Luther reformációjára megfelel annak, amit manapság a történészek „radikális reformátoroknak” neveznek. Chytraeus kiemeli az anabaptistákat, amit Nicolaus Pelargus Cygneus alapított. Noha figyelembe véve Storch szektáit csupán a sok kortárs szekták közül egy, amit a gonosz a niceai zsinat után élesztett fel, tisztában volt Storch hibáinak pontos természetével és pontos listát ad azokról: Stroch meg akarta szüntetni az elöljárókat és elutasított minden emberi hagyományt, valamint az ige prédikációját és a szentségek hatékonyságát, miközben a lelkesedést az ember létjogosultságának jeleként tekintette "coram Deo". Sokan csodálták "kitűnő tanulási képességük és jelentős retorikai készségeik miatt" (mediocri doctrina et facundia praestantes), jegyzi meg Chytraeus, de különösen két ember: Thomas
Müntzer és Andreas Bodenstein von Karlstadt. Az előbbi, szerzőnk szerint, a parasztok lázadásáért volt felelős; az utóbbi terjesztette el először az eucharisztia hamis tanítását Németországban. Chytraeus rendkívül jól tájékozott a tizenhatodik század eleji radikális reformátorokról, és úgy gondolta, hogy ezeknek a szektáknak a felbukkanása sokkal károsabb, mint a „szerencsétlen” eucharisztikus vita volt, amelyet úgy látott, mint ami szigorúan a tudományos körökre korlátozódott. Azt állítja, hogy az eucharisztikus vita nem űzte el a híveket az egyháztól, míg Karlstadt tanítása valójában sok potenciális hívet elriasztott. Folytatva a mesterséges összehasonlítást Luther és Konstantin között, Chytraeus azzal fejezi be előszavának első részét, hogy szomorúan megjegyzi, hogy az egyház egységes volt, amíg Luther életben volt. Halála után új viták és nézeteltérések merültek fel; Luther doktrínáit meghamisították, ez sokakat az epikureusok kétségbe vonására és az egyház megvetésére vezetett. Chytraeus ezzel zárja le a bevezető részt. Nyilvánvaló dogmatikai aggodalmai ellenére egy célt ért el: olvasóinak nincs kétsége azt illetően, hogy Luther reformációjának a modern párja Konstantin egyezsége.

Az előszó első és második része keveredik egymással: az egyház szomorú állapotának magyarázatát egy tanács követi arról, hogyan lehet megtalálni az igazságot a hamis nézetek ilyen változatosságában. Chytraeus egy korábbi kérdés megválaszolásával próbálja elkezdeni a második részt. Elhagyva a konstantini kort, meghívja olvasóit, hogy haladjanak tovább és tanulmányozzák az egyház történetét a kezdetektől a saját korukig. Valójában Chytraeus egyháztörténet fogalma nem csak ahhoz a különös látszólagos párhuzamhoz ad kulcsot, amit létrehoz Konstantin és Luther között, hanem a Jelenések könyve iránti érdeklődéséhez is.  Elmondása szerint az egyháztörténet megmutatja azt, amikor Isten igaz tanítása elkezdett győzedelmeskedni, még nézeteltérések és nyugtalanságok felmerülése ellenére is. Amellett, hogy meg akarja mutatni a hívőknek, hogy a történelem Isten parancsa által meghatározott módon ismétlődik, betekintést akar adni, hogy ismétlődik meg önmagában -, és azt is be kell bizonyítani, hogy a Jelenése könyve Isten rendeletének összefoglalója arról, hogyan kellene alakulnia a történelemnek. Ezért felkéri olvasóit, hogy térjenek vissza a prófétákhoz és magához Krisztushoz, majd az apostolokhoz, Alexandriai Szent Atanázhoz, Szent Ágostonhoz, és a niceai zsinathoz, egészen a saját korszakuk felé haladva. A történelmet Krisztus próféciájának fényében, amit Máté 24. fejezete ír és más bibliai szakaszok tükrében kellene látni. Chytraeus szerint Jelenések könyve az egyetlen olyan bibliai könyv, amelyet olyan formában szántak, amilyennek az egyháztörténelemnek kellene lennie. Chytraeus ragaszkodik ahhoz, hogy ez a könyv rendkívül fontos: ez nem egyszerűen a gonosz katalógusa, hanem megmutat minden nézeteltérést, eretnekséget, doktrínák félreértelmezését és így tovább, amit az Atya és Jézus Krisztus jóságban és igazságosságában rendelt el. A Jelenések könyvének ez az értelmezése bemutatja, hogy Isten bölcsessége révén megengedi az eretnekséget és a nézeteltéréseket az egyházban, így a hívek jobban ellen tudnak neki állni és nem kerülnek olyan helyzetbe, amelyet Chytraeus „epikureus kétely” kifejezéssel illet.

Valójában megjegyzi, hogy aki megfigyeli a polgári hatalom békéje és jóléte közötti ellentmondásokat és a viszályt az egyházban megkísérelheti azt gondolni, hogy Isten a polgári hatalmaknak kedvez és a keresztény vallás fölé helyezi őket. Ennek példájaként Chytraeus a Római Köztársaság jólétét idézi, amely ellentétben áll az egyház szomorú állapotával. Ugyanennek a jelenségnek a kortárs példája a pápai kúria látszólagos békéje és jóléte, amely ellentétben áll a protestáns egyházak többszörös széthúzásával. A Jelenések könyve isteni bizonyságot tesz arról, hogy a keresztény igazság teljes pompájában csak akkor jelentkezik, ha szembesülnek a hazugságokkal és az eretnekségekkel. Chytraeus állítása szerint ezt a kereszténység történetének eseményei teljesen megalapozzák: a kegyelem, a szabad akarat és a hit általi megigazulás helyes tantételét Augustinus és Luther nem magyarázták volna annyira egyértelműen, ha nem szálltak volna szembe a pelágiánusokkal és a pápistákkal. 

Mivel úgy látja, hogy az utolsó korszakban él, közvetlenül az utolsó ítélet előtt, Chytraeus természetesnek találja, hogy az igazság próbának lesz kitéve. A keresztény egyházat úgy látja, mint egy idős emberi testet, amely mindenfajta betegséget vonz. A szerzőnk szerint azonban nincs ok a kétségbeesésre, aki szerint 5525 év telt el a teremtéstől 1563-ig. Nincs okunk azt gondolni, hogy Isten Fia nem védi meg az egyházat a szektákkal szemben ebben a rövid időben, ami az utolsó ítéletig maradt még.

Chytraeus előszavának harmadik része azzal a problémával foglalkozik, hogy miként ismerhetjük fel és őrizhetjük meg az igazságot, és keveset foglalkozik a Jelenések könyvével. Valójában azt is mondhatnánk, hogy a lutheránus teológia egy rövid összegzését adja a laikusok számára, amelyet XIV. Erik minden bizonnyal hasznosnak talált volna. Chytraeus többek között a hamis próféta alapvető tulajdonságait írja le, amit minden körülmények között el kell kerülni, ahogy Mt. 7,15-ben olvashatjuk. Chytraeus állítása szerint egy hamis prófétát elsősorban a keresztény doktrína sérülése révén ismerhetünk fel, másrészt az élet és az erkölcsök elleni nyílt gonoszságában mutatkozik meg. Nyilvánvaló, hogy Chytraeus arra használja kommentárját, hogy ez alapján felhívja az olvasója figyelmét a lutheranizmus alap tanításaira, és hogy írásban olyan küldetést hajt végre, mint amit fizikailag elvégez néhány évvel később Ausztriában. Didaktikai keretek között dolgozik, nagyon jól látja, hogy nem kell megmagyarázni XIV. Eriknek, hogy mi a bűnös életmód. Az igaz és hamis doktrína természete azonban magyarázatra szorul, másként az olvasó nem fogja tudni, mi a hamis tanítás.

Mint várható volt, Chytraeus igaz keresztény doktrína ismertetőjegyeit Melanchthon ihlette. Először is a törekvő igaz keresztényeknek imádkozni kellene Istenhez, hogy szívüket a Szentlélek nyissa meg. Aztán naponta olvasnia kellene a Szentírást, és tanulmányoznia kellene a keresztény tanítás összefoglalását és módszerét, amely a rómaiakhoz írt levélében olvasható. Chytraeus számára, csakúgy, mint Melanchthon esetében, a Római levél tartalmazza a keresztény hit összes tanítását. Mivel azonban a legfontosabb szentháromság tagadók az apostoli korban tűntek fel, a legfontosabb hitvallások szintén az apostolok utániak. Ezeket azonban továbbra is úgy kellene olvasni, mint az eretnekek elleni ellenszer, Luther katekizmusával és Melanchton Loci communes-vel együtt.

Ezután felvázolt egy alapvető olvasási rendet a svéd király számára és a körülötte lévőknek, Chytraeus megismétli Melanchthon törvény és evangélium közötti különbségét, mindkettőben a legfontosabb a választott bíró az ortodoxia és az eretnekség ügyében. Végül idézi a hamis próféták néhány konkrét példáját, a leghírhedtebb tanításukkal. Egy jó kereszténynek vigyáznia kellene, különösen a római katolikusokra, ragaszkodva a jó cselekedetekhez, az engedékenységhez és a szerzetesi életmódhoz. Vigyázni kell az anabaptistákra is, akik a polgári rendet hátráltatják, tagadják az eredendő bűnt a csecsemőkben, és tagadják, hogy Krisztus emberi természetben Szűz Máriától született, mint bármely más gyermek, amely emberi anyától született. Ezen felül résen kell lenni Schwenkfeld és szellemisége, valamint a zwingliánus szentségek (Cinglianum dogma) ellen.

Előszavának harmadik részében Chytraeus nagyon határozott útmutatásokat ad az olvasói számára arról, hogy mit kell tenniük, hogy ellenálljanak azoknak a különféle eretnekségeknek, amelyeket a Jelenések könyve mutat, hogy Isten az egyházra küldi azt a pillanatot, amikor az igaz tanítás világossá válik. Noha az előszó logikája sok kívánnivalót hagy, az alapvető iránymutatások mindhárom részében elég egyszerűek ahhoz, hogy a laikusok és a papság is kövessék őket.  

A millennium és az utolsó ítélet

Mialatt Bullinger és Bibliander millennium elképzelése nagy befolyással volt Chytraeus-ra, amit nagyon határozottan ő is a múltba helyez, őt sokkal inkább érdekelte az utolsó ítélet, mint a zürichi reformátorokat és fejlettebb elképzelése volt erről, annyira fejlett, hogy valójában találgatott annak idejéről.

Alapvetően azzal a kijelentéssel kezdte a Jelenések könyve 20. fejezetének magyarázatát, hogy az utolsó ítéletet helyezte a középpontba és nem csak az egész könyv utolsó fejezetét, ezért egy teljeskörű nyolc részből álló magyarázatot szentelt hozzá: (1) van-e ítélet az élet után; (2) ki a leendő bíró; (3) ki fogja megítélni mindazokat, akik halottak és akik újra feltámadnak; (4) hogyan lesznek megítélve; (5) milyen ítéletet fognak kihirdetni; (6) az utolsó ítélet ideje és helye; (7) a tüzes gödör helye, amelyben a kárhozottak örök gyötrelmeket fognak szenvedni; (8) Isten városának helye, ami a mennyei gyülekezet lesz, ahol a kegyesek megtapasztalják az örök boldogságot.

Mielőtt megvitatnánk a hatodik részt, ez az, ami tulajdonképpen megkülönbözteti Chytraeus kommentárját másokétól szükséges néhány szólnunk a Jelenések könyve 20,1-10-ig tartó szakaszáról. Chytraeus millennium iránti lelkesedésének hiánya és az utolsó ítélet dátumának kiszámítása iránti érdeklődése közötti ellentét nagyon feltűnő. A Jelenések könyve 20. fejezetének első 10 versét a következő részekre osztja: (1) Sátán megkötözése és eloldozása; (2) Krisztus és a szentek ezer éves uralkodása; (3) Góg és Magóg háborúja Isten városa vagy egyháza ellen.

Chytraeus forrásai a Nicea utáni millenizmusról Euszebiosz-tól (Historia Ecclesiastica - Egyháztörténet 7.25), Justinus Párbeszéd Trypho-val és Lactantius Divinae institutiones – Isteni tanítások 7. könyvéből származtak.  Nyíltan elítéli a két utóbbi szerzőt, valamint Papiaszt (akit Euszebiuszon keresztül ismert) és az anabaptistákat, akik ugyanazt a hibát követték el "nostra aetate".  Míg Bullinger millenium elutasítása erélytelen volt, legalább azt mondhatjuk, hogy Chytraeus egy konkrét teológiai ellenvetést hallat: Krisztus soha nem ígért földi királyságot tanítványainak.

A rostocki teológus azonosítja az angyalt Krisztussal, aki leláncolta Sátánt. A Megváltó láncolta az ördögöt a feltámadása során, nem azért, hogy elvegye hatalmát, hanem azért, hogy korlátozza azt. Az első feltámadás az Istenhez való valódi megtérés, amely megegyezik a Krisztusba vetett hittel, mint aki az egyház egyetlen feje. A millennium pontos időtartama kevésbé érdekli Chytraeus-t, aki úgy dönt, hogy követi Bibliander Chronologiá-jának 13. táblázatát, amely az evangélium terjedését tekinti a millennium kezdetnek i. u. 73-tól és VII. Gergely pápa uralkodásának kezdetével ér véget 1073-ban.

A millennium egyértelműen a múltba került, úgy tűnik, hogy Chytraeus a Sátán eloldozásának idején él. Ezért szentel némi figyelmet Góg és Magóg seregeinek magyarázatára, csak hogy előálljon azok globális azonosításával, mint az egyház összes ellensége, legyenek azok a törökök, a szaracénok, az eretnekek, vagy kegyetlen zsarnokok. Ők az ördöggel együtt fognak elégni a kénes tóban. Amint ez megtörténik, Chytraeus természetesen az utolsó ítélethez fordul. Miközben támogatja az ortodox tant, miszerint az utolsó ítélet dátumát isteni módon határozzák meg, és ne találgatásokkal, Chytraeus ennek ellenére számos különböző kalkulációban vesz részt.

A kozmikus hetet vette alap elképzelésnek a világ időtartamához, és a hetedik millenniumra az örök szombatként tekintett.  Ezután két számítását terjeszti elő (egyik sem a sajátja), miszerint hány év van hátra a világ végéig. Néhányat - összeadva az 1290 napot és 1335 napot a Dániel könyve 12,11 alapján – úgy számol, hogy Dániel idejétől a világ végéig 2625 év telt el. Egy másik lehetőség szerint 2 Péter 3,5-öt veszi alapul és úgy számol, hogy annyi év van Krisztus eljövetele és a világ vége között, mint Ádám teremtése és az özönvíz ideje között, tehát 1565 év. Ennek a feltevésnek a hátterében maga Krisztus áll, aki az özönvizet az utolsó ítélethez hasonlítja a Lukács evangéliuma 17,26-ban. Ráadásul, Chytraeus megjegyzi, hogy ez az érték megfelel a Krisztus megtestesülése és a feltámadás közötti évek számának, ha a jubileumi éveket számoljuk. Krisztus harminchárom éves korában feltámadt a halálból, és vissza fog térni megítélni élőket és holtakat a 33 jubileumi év után, más szavakkal 1650 naptári év után. Ez azt jelenti, hogy a világ végére 1684-ben (a jubileumi évek számítása szerint) vagy 1695-ben (2 Péter 3,5 számításaira alapozva) kerülhet sor. Ennek a hipotézisnek az a további előnye, hogy a Jelenések könyvében ez 42 hónapként, vagy 3,5 évként jelenik meg, ha 3,5 jubileumi évet, azaz 175 naptári évet számítunk az Antikrisztus kinyilatkoztatásától az utolsó ítéletig. Chytraeus számára nem kétséges, hogy az Antikrisztus teljes mértékben megjelent a saját századában 1520-ban (az Exsurge Domine pápai bulla megjelenésével), a világnak 1695-ben kell véget érnie.

Így, bár úgy tűnik, hogy elrejtőzik a névtelen vélemények mögött,
Chytraeus végül rögzíti az utolsó ítélet dátumát. A reformáció kulcsszerepet játszott a világtörténelemben, mint egy katalizátor, amely az Antikrisztus megjelenését váltotta ki. Chytraeus szándéka, hogy rögzítse az utolsó ítéletet a történelemben, valamint az Antikrisztusról alkotott véleményét, hogy bármilyen hatalom (beleértve a római katolikus egyházat), amely ellenzi Luther reformjait, ez az, ami a legjobban megkülönbözteti kommentárját a zürichi iskolától. Noha Chytraeus bizonyos részleteknél, például a hét pecsét értelmezésénél erősen függ Bullingertől, alapvetően különböző hermeneutikájuk van, amelyben egyértelműen úgy látja Jelenések könyvét, mint egy könyvet, ami az ő idejéről szól. Éppen ez tette Chytraeus kommentárját "lutheránussá", nem pedig "reformálttá".