Sajátos fajtáját képzi a világ vége várásoknak az a fajta vegyített hit, amit Indonézia nyugati részén, a Madárfej-félszigeten, Irian Jaya tartományában élő őslakosok, az imyanok hisznek. Ők egy olyan eseményt várnak, ami kárpótolja őket a sok szenvedésért, amit őseik sorozatos elkövetett hibáikból kifolyólag nekik kell elszenvedni. Sok más melanéziai bennszülötthöz hasonlóan, az imyanok is a kereszténység egyik helyi formáját használják, amit egyedi módon kombinálnak ősi vallásukkal.[1]

Az 1920-as években keresztény misszionáriusok (holland protestánsok és baptisták) jelentek meg a területen, és az 1960-as években már 31 plébániájuk volt Irian Jaya területén. Az imyanok egyszer már éltek az általuk aranykornak tekintett érában, még a 17. században, amikor gazdasági kapcsolatban álltak a tidorei szultanátussal. Ebben az időszakban hozzáférhettek a mágikus hatalomhoz és vagyonhoz, valamint a rituális utazásokon keresztül eljuthattak az égi világba. Erre vágynak újra, az égi világ egységességére, és az aranykor visszatérésére. A keresztény misszionáriusok, azonban a sötétség korszakának tartották, ahol a babonaság volt az uralkodó eszme. Az imyanok ősi vallásának elengedhetetlen tartozéka a férfiak beavatási szertartása, amit wuon-nak hívnak. Ez a rítus arra hivatott, hogy megerősítse a szociális kapcsolatokat a csoporton belül, és kialakítsa a hierarchiát a közösség tagjai között. A wuon fontos tudást ad a férfiaknak a dolgok eredetére vonatkozóan, segít nekik abban, hogy miként kommunikáljanak az égi istenekkel, és lépjenek fel a gonosz erőkkel szemben. Mindez a keresztény misszionáriusok szerint a régi hagyományokhoz, szokásokhoz tartozik, amikor az imyanok még hitetlenek voltak, és tudatlanságban éltek. A kereszténység megjelenésével, és tanításával ez már nem egyeztethető össze, ezért meg kell tőle válni.

A keresztény misszionáriusok mellett - az 1970-es években - az Indonéz állam is felhatalmazva érezte magát arra, hogy beleszóljon abba, ki milyen vallású legyen. A rendelet szerint az indonézeknek meg kellett vallaniuk tagságukat az öt államilag elismert vallás egyikéhez. Az állam által preferált vallások közé sorolták a balinéz hinduizmust, a buddhizmust, az iszlámot, a katolicizmust és a protestantizmust. Az új állami ideológia szerint egy Istenben kell hinni, és az állampolgár kötelessége az, hogy letegye voksát valamelyik vallási csoport mellett. A kényszerből adódóan sokan választották azt, hogy a katolikus vagy a protestáns egyház tagjai lesznek, de továbbra sem képesek felfogni mit is jelent az egyistenhit.[2] A hatalom szemszögéből nézve a wuon az állami ideológia felforgatója, ami gátolja a fejlődést. Bár az imyanok látszólag betagozódtak a keresztény egyház valamelyikébe, de továbbra is úgy gondolják, hogy a wuon a kereszténység felett áll. Sőt, a kereszténység a wuon tanítás egy részén alapul, amit elvettek tőlük még a kezdetek kezdetén. Szerintük először ők birtokolták a keresztény tanítás magját, ők adták át a titkot a „fehéreknek”, ezért váltak olyan virágzóvá és lettek sikeresebbek náluk. Ez arra a sarkallta az imyanokat, hogy újra olvassák a Bibliát és keressenek néhány olyan momentumot, ami újra felfedi számukra a wuont.

A történetek, melyekkel a múltjukat, jelenüket és jövőjüket próbálják értelmezni, mind a Bibliából vett alaptörténetek, amit saját helyzetükre vonatkoztatnak. Elbeszéléseik szorosan kapcsolódnak az ősbűnhöz (lait), és az égi és földi világ közötti egyensúly megtalálásához. A mitológia rendszerük vegyes, sokféle istenség található benne, amit leginkább az egyiptomi vallás világával mutat hasonlóságot. A teljesség igénye nélkül nézzünk meg pár történetet, ami szemlélteti azt, hogy miként keveredik az imyanok ősi vallása a bibliai történetekkel.

Az egyik legfontosabb mítosz a bűn (lait) eredetéről szól. Ádám sétálva az Éden kertjében látta, hogy az állatoknak van társa, ő pedig magányosnak érezte magát. Isten látta ezt, ezért megteremtette neki Évát, a férfi oldalbordájából. Éva egy nap, az Éden kertjében meglátott egy fát, rajta a gyümölccsel, és a kígyó rávette, hogy egyen belőle. A nő nem tudott ellenállni, evett belőle, hazatérve megkívánta Ádámot és egymáséi lettek, így követték el a bűnt. Ennek eredményeképpen Isten száműzte őket a mennyből a földre. A bűn (lait) eredete a nőtől származik. Ekkor keletkezett egy szakadék az ég és a föld között, amire az imyanok az egyik legnagyobb veszteségként tekintenek. Ez a bűn okozta az égi és a földi világ közötti űrt, és törekszenek arra, hogy ezt a szakadékot áthidalják. Ezért van szükség a beavatási rítusokra. Az ősi mítosz szerint Bauk volt az első, aki a wuon beavatást megtanította az imyanoknak. Bauk, - akit Ádámmal is azonosítanak – egy primordiális – ősi, első - ember volt, az első beavatott (na tmak), aki erős kapcsolatot tartott fenn az égi világgal. A tudását is egy égből jövő madáristenségtől kapta. Az ég egy olyan terület, ami a wuon beavatottak számára elérhető és nagy kiváltság, amin keresztül elérhetik a gazdagságot. A rituálé alatt a beavatott kapcsolatot alakított ki az égi istenekkel (nimlasa). Egy másik elképzelés szerint Bauk azonosítható Keresztelő Jánossal is. Keresztelő János az ő olvasatukban egy beavatott (na tmak) volt, aki egyedül élt az erdőben, távol mindenkitől, főleg a nőktől, akik, mint tudjuk súlyos bűnt követtek el, emiatt a nők nem vehetnek részt a wuon szertartáson és beavatottak sem lehetnek. János - akit prófétaként is számon tartottak - állatok bőrét hordta, szöcskét és mézet evett, valamint a misztikus tudás (ilmu) birtokában volt, amit az égi istenek fedtek fel neki. A Jordán folyóban való keresztelés által, képes volt arra, hogy más embereket is be tudjon avatni.

A másik meghatározó történet, a bábeli torony imyani interpretációja. A Genezis története szerint a föld egységes volt, amíg Sineár/Bábel lakosai - imyani értelemben ez Baimla városa volt - nem kezdtek el építeni egy magas tornyot, ami a mennybe vezet. Amikor már majdnem elérték az eget minden rosszra fordult. Az emberek, akik fent dolgoztak, még több fát kértek, de helyette fejszét kaptak. Kitört a káosz, az emberek nem értették meg egymás szavát, összezavarodtak, a torony pedig összeomlott, így az emberek a világ minden irányában szétszóródtak. Az imyanok úgy vélik, hogy őseik önhittsége okozta a torony összeomlását, amiért Isten megbüntette őket, erről pedig őseik tehetnek, és emiatt szenvednek most ők. A torony összeomlásakor Olinado volt az, aki birtokolta a Bibliát, és mivel ő nyugatra ment, magával vitte azt, így magukra hagyva őket, szegénységet és írástudatlanságot hagyva rájuk. A saját verziójuk szerint ők voltak azok, akik az imyani-féle bábeli torony összeomlásának a helyén - Baimlában – maradtak. Olinado utódai a fehér emberek, az európaiak és az amerikaiak, akik elfogadták a tudást, amit magával vitt. Ha nem vitte volna el, akkor az imyanok képesek lennének repülőt, számítógépet, nagy városokat építeni és minden pénzt ők birtokolnának.

Az imyanok úgy vélik, hogy szűkölködésük őseik ismétlődő rossz döntései miatt történt. Régi elbeszéléseiket összekapcsolják azokkal a bibliai történetekkel, amelyeket a keresztény misszionárius prédikátoroktól hallottak, akik szintén kiszínezték kicsit a bibliai történeteket, hogy az őslakosok minimális figyelmét fenntartsa az istentiszteletek alkalmával. Az imyanok úgy gondolják, hogy bár a kereszténység nagy hiányossága, hogy a nőket nem tartják bűnösnek, mégis az a véleményük, hogy jobb lesz nekik, ha elfogadják a keresztény egyházat, ami elősegíti egy jobb kor eljövetelét, amikor politikailag függetlenek lehetnek, egyenlőségben élhetnek és boldogulni tudnak.

[1] A cikk alapötletét Jaap Timmer, antropológus tanulmánya adta, aki 1995-ben hét hónapot töltött el az imyanok között egy Haha nevű faluban. Timmer, J (2000): The Return of the Kingdom: Agama and the Millennium among the Imyan of Irian Jaya, Indonesia. Ethnohistory. 47:1. 37-57. o. Valamint Dianne van Oosterhout: Tying the Time String Together: An End of Time Experience in Irian Jaya, Indonesia. Ethnohistory. 47:1. 33-99. o.

[2] Egy 2012-es adat szerint Pápua Új-Guinea lakosságának 96%-a kereszténynek vallja magát. http://www.state.gov/documents/organization/208470.pdf