Az alábbi szöveg egy fordítás, amit én készítettem. Irena Backus könyve nagyon sok új és hasznos információt nyújt a reformációkori Jelenések könyve értelmezésekről.

Ha idézed a fordítás bármely mondatát az én fordításomban, kérlek mindenképpen írd oda, hogy ez honnan származik. Köszönöm. 

Augustin Marlorat

Jelenések könyve 20. fejezet

Marlorat Jelenések könyve 20. fejezetének magyarázatából látni fogjuk, hogy Meyerhez hasonlóan ő is úgy érzi, hogy a vég idején él, Sátán eloldozásakor, közvetlenül a vég előtt. Gyakorlatilag Meyer szolgál itt egyedüli forrásként Marlorat számára. Mégis fontos megjegyezni, hogy amíg az ecclesiasta Bernensis-t hozzácsatolta a saját Jelenések könyve 20,6 kommentárjához javaslatok sorával szándékozott bemutatni, hogy a pápa nem lehet Krisztus papja. Marlorat alig utal a pápaságra (Meyeren keresztül) az Expositio-ban, a Jelenések könyve 20. fejezeténél. így jelentősen gyengült Meyer eszkatológiája és annak ragaszkodása ahhoz, hogy azonosítsa a pápaságot az Antikrisztussal. A kérdés csupán az maradt, hogy milyen értelemben érzi úgy Marlorat, hogy az utolsó időben él, amikor Sátán eloldoztatik. Saját észrevételében a Jel. 20,1-ről azt mondja, hogy van egy feszültség az utolsó napok felfogásában. Jól érezhetően követhette Primasius-t vagy Bede-t, miszerint az angyalt azonosította Krisztussal, aki rejtélyes erejével [abys] megállította a gonoszt attól, hogy megtámadja az emberiséget ezer évig ítél, azaz addig, amíg a világ tartani fog. A Jelenések könyve 20. fejezetének összegzésekor Marlorat nem zár ki egy időileg nem meghatározható magyarázatot, mely szerint másodlagossá válik, hogy az utolsó ítélet közel van-e vagy sem:

Az utolsó ítélet közeledtével, Sátán sokkal kegyetlenebbül fogja támadni a keresztény egyházat annak érdekében, hogy leigázza azt. Bár, Krisztus, az egyház vőlegénye és a minden felett uralkodó király, teljesen megszabadít a feltámadás napján és szörnyű bosszút fog állni ellenségein, ahogy János tanította nekünk ezt ebben a fejezetben. Ez az angyal Krisztus, erős harcos, akiről Lk 11,22 mondja: „De ha nála erősebb tör ellene, és legyőzi őt, akkor elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt.”

Marlorat a jövőre koncentrál, eltérően Primasius-tól, Bede-től és Du Pinet-től. Az ő alapvető gondja az, hogy megmutassa a protestáns követőknek, akiket üldöznek a hitük miatt, hogy az igaz egyházat Krisztus meg fogja menteni az utolsó ítéletkor. Ennek a megmentésnek a közelségét nehéz megítélni, és Marlorat használja Meyer exegézisét a 2. és 3. versről, ami nem tesz hozzá ettől több információt.

Mint a második fejezetben is említésre került: Meyer magyarázata az ezer éves időszakról a 2. és 3. vers szerint prófétikus volt. Szerinte a millennium az evangélium kiáradásával kezdődött és a vége felé közeledik i. u. 1000 körül, amikor a pápaság és a törökök elkezdtek háborút indítani az igaz egyház ellen. Ellenáll a kísértésnek, hogy kölcsönvegye Pürstinger sémáját, (amelyet nagyon hosszan idéz) amelyben lehetővé tette neki, hogy úgy értelmezze a reformációt, mint egy békés időszak, amit Krisztus második eljövetel fog követni. Meyer sajnálkozva kénytelen elismerni, hogy abban az ötszáz éves időszakban él, amikor Sátán végül eloldoztatik. Marlorat kihagyja a részletes idézetet Pürstingertől. Bár felidézte szóról szóra Meyer magyarázatát a második versről, teljesen elutasította Meyer kiliazmus elméletét, cáfolta Giovanni Nanni-t, és a millennium meghatározását, régóta tartunk a vég felé.  

Marlorat eszkatológiája tehát ugyanaz, mint Meyeré, egy jelentős kivétellel: A francia lelkipásztor sokkal többet törődött azzal, hogy vigasztalja a híveit, mint tette a berni megfelelője; kitartott Krisztus végső győzelme mellett és az összefoglalójában lebecsülte a pápaság sátáni természetét, ezzel reményt adott egy jobb jövőre, amelyet Meyer elmulasztott megtenni.

Marlorat Expositio című műve nem csak egy válogatás, és hiba lenne ezt arra használni, hogy Meyer kommentárját rekonstruáljuk, bár gyakorlatilag az Expositio az egyedüli forrás a Jelenések könyvéről, a válogatást Marlorat végezte, ami nem tekinthető túl pontos forrásnak. Így a Jelenések könyve 12. fejezetben csak azok a szemelvények maradtak meg Meyertől, ami hangsúlyozza a kapcsolatot Krisztus és az egyház között, és azokat a magyarázatokat teljesen félreteszi, amely a Törvény és az Evangélium kapcsolatára vonatkozik. Az egyház meghatározása sokkal világosabb, mint Meyer kommentárjában, miszerint az egyház az igaz hívek közössége (teste), ami eredeztethető az apostoli egyháztól és folytatódik többé-kevésbé látható formában a reformáción keresztül. A Jelenések könyve 20. fejezetét Meyer sokkal hűségesebben követi. Marlorat nagyon odafigyelt és nem tartalmaz hosszú kivonatot Pürstingertől, ami valószínűleg megtévesztő volt. Szintén mellőzte Meyer 17 javaslatát, hogy azonosítsa a pápaságot az Antikrisztussal. Ráadásul nagyon tudatosan teszi hozzá a rövid bevezetőt a hívők vigasztalására. Hasonlóan Meyer híveihez ők is Sátán utolsó/végső eloldozásakor élnek, ők az igaz apostoli egyház tagjai, és mint ilyen, hinni kellene Krisztus végső győzelmében a feltámadáskor.